Ha nem vagyunk vallásosak, a húsvét egyszerűen a pihenésről, a családról, evésről-ivásról szól. Beszerezzük a sonkát és a tojást, megvesszük a gyerekeknek a csokinyulat, (remélhetőleg élő nyulat már nem), sütünk-főzünk és hétfőn locsolkodunk. Nem igazán gondolunk bele, hogy mit miért teszünk és milyen ősi ez az ünnep.
Ha vallásosak vagyunk, az egész időszak nagyon fontos üzenetet hordoz számunkra. A keresztények Jézus halálát és feltámadását, a zsidók az egyiptomi fogságból való kiszabadulást ünneplik. A keresztény húsvét persze szervesen kapcsolódik a Pészah fogalmához, de mégis egészen más.
A húsvét ősi közel-keleti ünnep, és a természet újjászületéséhez kapcsolódik. Egyszerre van köze a halálhoz, a feltámadáshoz és a születéshez, vagyis inkább a fogantatáshoz. Ebben a kontextusban kap helyet a nagyhét, a kereszthalál és a feltámadás, meg a ránézésre is meglehetősen pogány rész a húsvéti tojással, a nyúllal, és a nők megöntözésével.
Az ősi naptárak szerint az év tavasszal kezdődött, ez csak később módosult, illetve egészült ki más évkezdetekkel. A Közel-Keleten, majd Rómában is népszerűvé vált Kübelé-kultusz hívei a szír Attisz isten halálát és feltámadását ünnepelték: ez a vallás a maga barbár, megdöbbentően véres módján több tekintetben is emlékeztet Krisztus kereszthalálára és feltámadására.
Volt benne körmenet, vérontás (a papok ilyenkor odáig is eljutottak, hogy kiheréljék önmagukat), mély gyász, aztán következett a Hilaria, az örömünnep, mert Attisz is feltámadt halottaiból. (A hilarosz görögül annyit jelent, mint boldog, örömteljes, innen ered az angol hilarious szó, illetve a Hillary név is.)
De nem csak Attiszt említhetjük a meghaló és feltámadó istenek sorában: ez jellemző az egyiptomi Oziriszre (aki tulajdonképpen ősi gabonaisten) és a perzsa Mithrászra is, akinek kultuszából a kereszténység a karácsonyi ünnepkörre vonatkozóan merített rengeteget.
Mivel a születés, a halál és az újjászületés egyetlen összefüggő történet, nem csoda, hogy a termékenység fontos szerepet játszik ebben a tavaszünnepben. A nyúl és a tojás is termékenységi jelkép, a locsolkodásban pedig még az is felismeri a szexuális üzenetet, akinek amúgy semmi köze a szimbólumok értelmezéséhez.
A víz a megtisztuláshoz is kapcsolódik, ahogy a keresztvíz esetében látjuk, de a húsvéti locsolás inkább termékenységmágiaként működik, hiszen csak a nőket szokás megöntözni. Vannak tájak, ahol a száraz „öntözés”, vagyis a vesszőzés dívik inkább: ha még emlékszünk a rómaiak Lupercalia ünnepére, az is hasonló képzettársítás alapján szerveződött.